Perfetto
Teljeskörű vendéglátó szoftver család
Pontosabb készletvezetést, átlátható munkavégzést, gyorsuló kiszolgálást és javuló üzleti eredményeket szeretne?
A Perfetto vendéglátó szoftver és termékcsalád éppen ebben segít Önnek.
MIÉRT KÖNNYÍTI A PERFETTO VENDÉGLÁTÓBAN A NAPI MUNKÁT?
3 óra alatt megtanulható
Intuitív kezelőfelületének és felépítésének hála az alapok elsajátítása mindössze 5-10 percet igényel, de még a haladó funkciók megtanulásához sem kell több 3 óránál.
Pénztárgéppel összeköthető
Összekötés nélkül külön, valamint pénztárgéppel összekötve is ugyanúgy használható a Perfetto, anélkül hogy a pénztárgéprendszerek magas költségével járna.
Érintőképernyővel és hagyományosan is
Érintőképernyős eszközön, hagyományos PC-n, sőt akár teljes mértékben billentyűzetről is használható a Perfetto, ezzel támogatva a minél gyorsabb adatbevitelt és értékesítést.
Konyhai munkafolyamatok irányítása
Ital megrendelések automatikusan megjelennek a pultos számára, az ételek pedig a konyhában, így jelentősen felgyorsul a vevők kiszolgálása és a belső hatékonyság.
Érthető és gyors kezelhetőség
Felhasználói felületén bármely feladatot könnyen meg lehet oldani mindössze pár lépéssel és rendkívül könnyen el lehet rajta igazodni a kevésbé tapasztalt felhasználóknak is.
Kifinomult jogosultságok
A beépített részletes jogosultsági rendszernek köszönhetően minden felhasználó csak és kizárólag ahhoz fér hozzá a programban, amire felhatalmazást kapott.
HOGYAN SEGÍT A PERFETTO VENDÉGLÁTÓ SZOFTVER A MINDENNAPOKBAN?
Egyszerű rendelésfelvétel, érintős vagy hagyományos
Asztalkezelés, asztalbontás, elvitelre történő rendelés
Helyiségenként, pincérenként, terminálonkénti elszámoltatás
Szervízdíj, törzsvendég, egyedi kedvezmény
Többféle köret, elkészítési mód, egyedi kérések
Készletvezetés valós időben, raktárkészlet ellenőrzés
Receptúrák összeállítása, mérlegkapcsolat
Önköltségi árak, árrések könnyű kalkulációja
Egyszerű leltározás, precíz standolás
Selejtek, személyzeti fogyasztások kezelése
Számlakészítés nyugtából, átutalásos számla készítése
Vendég folyamat kezelés, foglalástól a számlázásig
Beszállítók teljeskörű menedzselése
Különböző fizetési módok és valuták kezelése
Többféle eladási hely kezelése
És ezeken felül még még számos egyéb funkció, képesség…
Ismerje meg a Perfetto képességeit, lehetőségeit és rendszerkövetelményeit!
MIÉRT KÖNNYÍTI A PERFETTO VENDÉGLÁTÓ MEGOLDÁS A VEZETŐK ÉLETÉT?
Ellenőrizhető működés
A Perfetto segítségével mindennek nyoma marad. Könnyen látható, ki mit csinál a vendéglátóhelyen, mit üt le, mit törölt ki, milyen stornók, selejtek tartoznak hozzá, milyen kedvezményeket adott és hogyan fogynak a készletek.
Alacsony beruházási igény
Alacsony hardverigénynek köszönhetően legtöbb ügyfelünk megtarthatja meglévő hardvereit, a havidíjas konstrukciónak hála pedig a licenc tekintetében sem szükséges komoly beruházás a bevezetéshez.
Kedvező árazás
Megoldásainkra mind havidíjas, mind fix egyszeri díjas konstrukciót is kínálunk, az árakat pedig úgy alakítottuk ki, hogy ez ne legyen akadály azok számára, akik be szeretnék vezetni a Perfetto-t.
Távolról is látható minden
Nem szükséges a vezetőnek mindig helyben lennie, interneten keresztül ugyanis bármikor rá tud nézni valós időben, mi történik éppen vendéglátójában.
Könnyen elemezhető adatok
A beépített, vendéglátásban egyedülálló adatelemzési lehetőségek segítségével akár félórás bontásban is látni lehet a forgalmat és igen kifinomult elemzéseket lehet végezni a vendéglátója forgalmi, készletezési és működési adataiban.
Javuló pénzügyi eredmények
A naprakész adatok alapján a vezető jól informált döntéseket tud hozni, amelyek gyors pénzügyi megtérüléssel járnak. Pl.: az elfekvő készletek optimalizálása, a nyitvatartás és munkabeosztás forgalomhoz történő pontos igazítása, stb.
A LEGKÜLÖNFÉLÉBB VENDÉGLÁTÓHELYEK SZÁMÁRA IS IDEÁLIS
A’la carte Étterem
Asztalkezelés
Receptúra
Köretek, egyéni igények
Gyors étkeztetés, Önkiszolgáló étkezdék
Érintőképernyő
Törzsvásárlók kezelése
Mérlegkapcsolat
Kávézók, bárok, szórakozóhelyek
Italmérés
Asztalbontás
Pulti kiszolgálás
Büfék, pizzázók, hamburgerezők
Kedvező hardverigény
Egyedi igények kezelése
Elvitelre kiszolgálás
Pékségek, fagyizók cukrászdák
Betérő vendégek
Többféle árlista
Ételkészítés folyamata
Szakembereink segítenek az Ön vendéglátójának leginkább megfelelő verzió és speciális funkciók szakszerű beállításában.
Kis és nagy vendéglátók számára egyaránt.
Több üzlethelység esetén központi irányítás.
Központi cikktörzs kezelés
Központi ár- és kedvezmény kezelés
Összes egység központilag elemezhető forgalma, működése
Igény esetén akár központi beszerzés, partnerkezelés
Központi rendszer modul
Már beépített asztalfoglalási modullal is!
Kezelje vendégei asztalfoglalását könnyedén és élvezze a beépített emlékeztetők és figyelmeztetések által nyújtott segítséget, hogy mindent előre el tudjon készíteni időpontra érkező vendégei számára. E modult minden Perfetto megoldásunk díjmentesen tartalmazza!
Biztonsági kamera kapcsolattal is rendelhető
Vendéglátó megoldásunk össze van kötve az ország egyik vezető éttermi biztonságtechnikai vállalkozása, a Justice Security kamerarendszerével, amelynek köszönhetően folyamatosan nyomon követheti beosztottai tevékenységét és étterme működését!
PERFETTO VENDÉGLÁTÓ, KÉSZLETNYILVÁNTARTÓ ÉS SZÁMLÁZÓ MEGOLDÁS
Egyedülállóan könnyen használható vendéglátó megoldás, amely teljeskörű értékesítéssel, készletnyilvántartással, számlázással és vezetői információs rendszerrel is rendelkezik.
A legkisebb büféktől egészen a legelegánsabb étterem láncokig kiváló megoldást jelent bármely vendéglátóhely számára.
Gyors bevezethetőség
Egyszerűen megtanulható használat
Pénztárgéppel összeköthető
Nem szükséges új hardver hozzá
Kedvező árazás
Ismerje meg a Perfetto képességeit, lehetőségeit és rendszerkövetelményeit!
MENNYIBE KERÜLNEK A PERFETTO MEGOLDÁSOK?
Perfetto vendéglátó szoftverünket és a hozzá kapcsolódó teljes termékcsaládot úgy áraztuk be, hogy bárki számára elérhetőek legyenek, a legkisebb vendéglátóktól a legnagyobbakig.
Szoftvereink egyszeri díjas és havi rendszeres díjas formában is elérhetők, attól függ, kinek mi a kényelmesebb, szimpatikusabb.
KIEGÉSZÍTŐ ÉTTERMI SZOFTVER MEGOLDÁSAINK
E megoldások elsősorban a Perfetto vendéglátó szoftver kiegészítőjeként működnek, azonban igény esetén más vendéglátói programokhoz is illeszthetők:
SERVIO MINI
Vezetői adatelemző szoftver
iMenu
iPad alapú digitális étlap
iWaiter
Pincér szoftver
SERVIO MINI – VEZETŐI INFORMÁCIÓS ADATELEMZŐ SZOFTVER
A Perfetto vendéglátói programunkba épített vezetői információs rendszernél még mélyebb szintű adatelemzések, részletesebb riportok és szabadon módosítható kimutatások készítésére ajánlott a Servio Light megoldásunk.
Tárja fel a legjobban fogyó termékeit étlapjáról, ismerje meg vendégei szokásait és üzlete részletes működését!
Szabad kimutatások, mély szintű lefúrások készítése
Drag and drop kezelőfelülettel egyszerűen használható
Beépített döntéstámogatás: trendelemzés, ABC elemzés, stb.
Többféle adatbázishoz és programhoz is kapcsolható
Magyar Tudományos Akadémia által innovációs díjban részesítve
Írjon nekünk és szakértő kollégáink 2 munkanapon belül felkeresik Önt.
iMENU – iPAD ALAPÚ DIGITÁLIS ÉTLAP ÉS ITALLAP
Szolgálja ki vendégeit iPad alapú digitális étlap megoldásunk segítségével, amely megkönnyíti a rendelést, pincérhívást, jobb információkat ad az ételekről, és megkönnyíti a választást.
A vendéglátóhely számára pedig kiváló lehetőséget ad a keresztértékesítésre, promóciókra, belső folyamatok optimalizálására és növeli a rendelések átlagértékét.
Magas felbontású képek, leírás, növekvő rendelés
Optimalizált folyamatok (pl.: étlapfrissítés, rendelés)
Pincérhívás egyetlen gombnyomással
Keresztértékesítési lehetőségek, ajánlások
Extra promóciós felületek, kiemelt értékesítés
Írjon nekünk és szakértő kollégáink 2 munkanapon belül felkeresik Önt.
iWAITER – iPOD ALAPÚ RENDELÉSKEZELŐ PINCÉR SZOFTVER
Optimalizálja rendelési folyamatait az iPod alapú pincér szoftverünkkel, amely segítségével könnyedén és gyorsan leadhatóak a rendelések, közvetlenül a konyhára és a pultra!
Gyorsabb kiszolgálás, pontosabb rendelésfelvétel és növekvő asztalforgási sebesség. Könnyen telepíthető és azonnal használatba vehető megoldás.
Rendelések azonnali továbbítása a konyha és pult felé
Növekvő asztalforgási sebesség
Gyorsuló kiszolgálás, pontosabb rendelésfelvétel
Egyszerű használat
Minden pincér funkciót képes kezelni
Írjon nekünk és szakértő kollégáink 2 munkanapon belül felkeresik Önt.
MENNYIBE KERÜLNEK A PERFETTO MEGOLDÁSOK?
Perfetto vendéglátó szoftverünket és a hozzá kapcsolódó teljes termékcsaládot úgy áraztuk be, hogy bárki számára elérhetőek legyenek, a legkisebb vendéglátóktól a legnagyobbakig.
Szoftvereink egyszeri díjas és havi rendszeres díjas formában is elérhetők, attól függ, kinek mi a kényelmesebb, szimpatikusabb.
KÉRJEN DÍJMENTES KONZULTÁCIÓT ÉS INGYENES SZOFTVERDEMO-T!
Akár élőben szeretné megnézni a Perfetto termékcsaládot, akár egy kipróbálható demo-t szeretne, szakértő kollégáink készséggel segítenek Önnek és felmérik, hogy az Ön üzletébe mely megoldás az ideális!
KÉRDÉSE VAN?
Vegye fel velünk a kapcsolatot és szakértő kollégáink segítenek Önnek megválaszolni!
Írjon nekünk weboldalunkon!
Hívjon minket:
+36 76 320 097
Írjon nekünk
janos.ibolya(kukac)prosys.hu
info(kukac)prosys.hu